Az elmúlt hónapok elképesztő változásokat hoztak. Csak kapkodom a fejemet, hogy mennyi változás történik egyik pillanatról a másikra. Egy évvel ezelőtt, amikor megfogalmazódott bennem, hogy nyilvánosság elé tárom gondolataimat, más „elemekkel” küzdöttem. Újabb feladatok, újabb megpróbáltatások következnek sorra, hogy erősebbé és erősebbé alakítsanak. Mert a problémák nem problémák, hanem feladatok, a megoldások pedig csak egyre szívósabbá formálnak. A jövőt illetően azonban nincs késlekedni való időnk. Most kell cselekedni! Gyermekekkel foglalkozó szakemberként nincs kérdés bennem arra vonatkozóan, hogy azonnali beavatkozásra van szükség. A gyermekekről, a jövőjükről kell döntenünk nekünk, felnőtteknek. Nem nekik kell ezt megtenni, mint ahogy olyan sok mindenben teret nyitunk számukra okos eszközeik által, fel sem fogják, meg sem…

A tanulás egy élethosszig tartó folyamat. Nemcsak azért mondom ezt, mert a „nagykönyvben” ez feketén-fehéren le van írva, hanem sokkal inkább azért, mert saját magamon tapasztalom, hogy minden nap újabb és újabb ismeretekkel találkozom. Tanítanak a gyermekeim, tanít a társam, a családom, a barátaim és munkatársaim, és tanít minden egyes szituáció, mely elgondolkodtat, hatással van rám. Pedagógusként pedig nap mint nap a kamaszoknak én igyekszem irányt mutatni, tanítani őket az előttük álló akadályok sikeres legyőzésére, megszerettetni és elfogadtatni velük a tanulás intézményrendszerét. Kemény fába vágtam a fejszém évekkel ezelőtt, de nem bánom. Régóta motoszkál a fejemben, hogy a gyerekekkel tanterven kívül is foglalkozzak. Számtalan megdöbbentő eset és megsebzett gyermek nyílt…